Gólyahozta

Megvannak Inez babái, Kristóf és Gergely!
Ma hajnalban születtek, szépek, egészségesek, 2300-2400 grammosak.
Már nem is kell őket korababaként kezelni, lehetnek az anyukájukkal!
Inezt altatták, így csak ma délután lesz ébren és elérhető.

GRATULÁLUNK!

Engedelmetekkel

Most, hogy Mrs. Grant hazatért, nem hiszem, hogy sokat fog még írni a társblogra. Írjon Ő is ide. De persze, ha külön utakon akar járni én nem vagyok ellene.

I.

Kicsit szomorkás a hangulatom........

Huh szombatról vasásrnapra annyit aludtam, mint egy kis mormota. Ilyenkor mindig nagyon jó kedvem szokott lenni, mert az utóbbi időben olyan hajnai öt óra tájban mindig felébredek. Ez így volt ma is, de csak addig, amíg eszembe nem jutott, hogy jesszusom, hiszen holnap hétfő. Banyek, ez az 1 napom van már csak vissza és mehetek be a kórházba. Neeeeeeeeeeeeee, nem akarok. Egy kcisit ténferegtem a nappaliban, ettem, aztán irány vissza az ágyba. Csak egyedül akartam maadni, nagyon önző módon. Fiúk se tudták mi a baja Anyának, mert 10-11 óra környékén már rég kirúgták a hasam oldalát, most meg meg sem moccantak. Tom is csak szólongatott, hogy mi történt az ő szépségés kis feleségével. Kértem fél órát, hogy szembe tudjak nézni a démonommal. Sikerült. Amikor eljött az ideje kipattantam az ágyból összekészítettem - remélhetőleg 100%-osan - a motyómat.
Nem mondom, hogy most nagyon boldog vagyok, de már sokkal, de sokkal jobb a kedvem. Még reménykedem, hogy holnap helyhiány miatt haza küldenek. Lehet kicsit sírni fogok holnap, de csak akkor, amikor Tom már nem lesz ott. Na, fel a fejjel! Kicsit izgulok!

Béna, béna........

Hamilton. Utálom. Miért ő? Nem akarom, hogy ő nyerje meg a forma 1-et. Bárki csak ne Ő. Egy nagyképű, hülye angol. Kezdem azt gondolni, hogy ez az egész cirkusz meg van rendezve és olyan, mint egy pankráció, csak autókkal és a pilótáikkal. De lehet, hogy csak a kiábrándultság mondatja ezt velem, mivel pont annak az embernek van jelenleg a legnagyobb esélye a győzelemre, akit a legkevésbé kedvelek. Most annak kell drukkolnom, és nektek is, hogy a következő futamba essen ki vagy 5-nél rosszabb helyezést érjen el és a Massa meg az első legyen.
Azt hiszem a többi pilótának se túl szimpatikus ez az angol, mivel többen nyilatkozták, hogy ha kell inkább a Massának segítenek, mint neki.


I.

Inez, készülj!

http://www.annapetiesgergo.hu/ismert_gyerekdalok.htm

Az "A part alatt..." c. óvodai klasszikuson nagyokat nevettem, de még nagyjából tudtam a szöveget....

Hozzáfűzések

Hát, ha már Inez így kitárulkozott, hozzáteszem, ami nekem hasonló élményként adódott:

Vándortábor - azt hiszem én egyszer lettem ott a legszerényebb, szerintem ezt erős kínban találták ki, mert más végképp nem jutott eszükbe, azt mégsem írhatták, hogy a leginkább-önmaga-elemésztésére-hajlamos, mert én az összes vándortáborból félholt állapotban kerültem elő, a magas láz és a tüszős mandulagyulladás (többnyire ugye június végén, NEM télen) volt az alap, amely adott esetben heves hányással társult, tehát a kiszáradás határáig, mert még a víz sem maradt meg bennem. De mivel az ilyen eseteim közben a kísérők, a meglepetés kártyákat gyártva bezárkóztak egy külön szobába, ahol hiába kopogtattam, nem adtak gyógyszert sem és a tüneteimet is csak túlérzékenységnek tekintették, hát "szerény" lettem....

Szétszórtság - jelenleg bankot váltok, hogy az A bank által kiadott bankkártyával kapcsolatban ne kelljen kifizetnem a pótlási díjat, mert elveszett. B Bank számlacsomagja amúgy is jobb....
Hétfőn reggel kapkodva NAGYON örültem, hogy ugyanazt a nadrágot húztam fel, mint pénteken, mert egész véletlenül a zsebében megtaláltam az autókulcsomat. A kulcs egyébként is kritikus pont, sokáig egyetlen darab volt belőle az autóhoz, de ez nagy rizikó volt, csináltattam hát sok pénzért pótkulcsot. Múltkor a táskám külön zsebében, ahová az autókulcsot szoktam tenni, hogy meglegyen (nálam is vannak tüneti kezelések) mégsem találtam meg, kerestem a kiskosárban a pótkulcsot, az sem volt meg, hisztérikusan feltúrtam a lakást, a szennyestartót, a kabátokat, a blézereket, a nadrágokat és mindent, aminek zsebe van kiforgattam. SEMMI. Ekkor lerogytam az asztalhoz és kiborítottam a táskámat. SEMMI. Még egyszer megnéztem a kosarat a pótkulcs miatt: mégiscsak ott volt benne. Még egyszer megnéztem a speciális-kulcsos-zsebet a táskán: a normál kulcs ott volt benne... Valamiért az Univerzum erői azt akarták, hogy aznap elkéssek.... (Ugye persze mindig azok akarják, én sosem!)

Szerintem én is dobogós helyezett vagyok.....ugye, Inez?

A legszétszórtabb cím jogos?

Has kerülete 106 cm, Tom-é 104. Szerinte még versenyben van, szerintem meg csak túl sok rántott májat evett ebédre. Mert itthon vagyunk kettecskén és ma ő főzőcskézett nekem. Szeretem az ilyen pénteki napokat. Ez már a 2. péntek, hogy szabin van. Bár nyáron nem volt csak 2 vagy 3 napot összesen. Nekem ez most nagy kárpótlás, hogy együtt lehetünk. Virágot, azaz avokádót ültettünk, ami valószínűleg majd nem kell ki. Egy mexicói vacsora maradványa volt 2 db mag és mivel Marika néninek kikelt, mi is megpróbálkozunk vele. Meg még fűszernövényeket. És kaktuszt is áttelepítettünk. Csupa-csupa izgalmas művelet.

Még negyedik osztályos koromban vándor táborban voltam, ahol a végén mindenki kapott valamilyen címet a túravezető tanároktól. Úgy látszik elég hamar kiismerhető voltam számunkra, mert nekem a legszétszórtabb megtisztelő címet adták át. Vagy ez volt az a pillanat az életemben, amikor az ő általunk adományozott cím miatt valóban szétszórttá váltam? Ez már nem derül ki, de sajnos tény, hogy már sok mindent elhagytam (sapka, sál, kesztyű, esernyő,bankkártya, mobil...) elkevertem (kulcs, személyi, TAJ és TB kártya, számlák, jótállási jegyek ...), eldobtam (számlák, krumplipucoló, kávészűrő ...). Mostanában viszonylag tünetmentes időszakom volt, ami engem is meglepett. Esernyőm már 1 éve megvan, télnek csak egy félpár kesztyűm esett áldozatul. A kulcsomon egy nagy maci van, így azt lehetetlen elhagyni, számláknak külön dobozt csináltam. Szóval a megfelelő óvintézkedéseknek köszönhetően majdnem tünetmentes lettem. De csak majdnem. Tegnap valamiért örült nagy szükségét éreztem annak, hogy megnézzek valamit a kismammer könyvben, amit egy a védőnőtől kapott dossziéban tartok. Ebben a könyvben van minden fontos adat, vizsgálat eredmény a gyerekekről és rólam, amit az orvosok és a védőnő jegyeztek be, amit majd, amikor bevonulok a kórházba, akkor vinnem kell magammal és átadnom nekik. Lakást feltúrtuk Tommal, eredménytelenül. Telefonáltam azokra a helyekre, ahol jártam, és esetleg kiesett. Eredménytelenül. Pánik indult, egy kis hisztivel vegyítve. Ideális koktél kispapáknak. Telefon anyunak, aki persze inkább felhúzott, mert kétségbeesettebb volt a hír hallatán mint én. Végülis mi tehetnek gondoltam, a gyerekeket csaknem nyomják vissza,amikor ki akarnak majd bújni belőlem, ha megtudják, hogy nincs meg ez a kiskönyv. Azért felhívtuk a védőnőt, Tom anyukájának közbenjárásával és tájékoztattam a helyzetről. Megoldás: a kiskönyv pótlása. Mivel nála minden fel van jegyezve, ez nem is olyan ördöngös feladat. Anya is megnyugodott, Inez is. Tom az nem is volt ideges. Minden jó, ha jó a vége.

Ölelés:
I: )