Engedelmetekkel

Most, hogy Mrs. Grant hazatért, nem hiszem, hogy sokat fog még írni a társblogra. Írjon Ő is ide. De persze, ha külön utakon akar járni én nem vagyok ellene.

I.

Kicsit szomorkás a hangulatom........

Huh szombatról vasásrnapra annyit aludtam, mint egy kis mormota. Ilyenkor mindig nagyon jó kedvem szokott lenni, mert az utóbbi időben olyan hajnai öt óra tájban mindig felébredek. Ez így volt ma is, de csak addig, amíg eszembe nem jutott, hogy jesszusom, hiszen holnap hétfő. Banyek, ez az 1 napom van már csak vissza és mehetek be a kórházba. Neeeeeeeeeeeeee, nem akarok. Egy kcisit ténferegtem a nappaliban, ettem, aztán irány vissza az ágyba. Csak egyedül akartam maadni, nagyon önző módon. Fiúk se tudták mi a baja Anyának, mert 10-11 óra környékén már rég kirúgták a hasam oldalát, most meg meg sem moccantak. Tom is csak szólongatott, hogy mi történt az ő szépségés kis feleségével. Kértem fél órát, hogy szembe tudjak nézni a démonommal. Sikerült. Amikor eljött az ideje kipattantam az ágyból összekészítettem - remélhetőleg 100%-osan - a motyómat.
Nem mondom, hogy most nagyon boldog vagyok, de már sokkal, de sokkal jobb a kedvem. Még reménykedem, hogy holnap helyhiány miatt haza küldenek. Lehet kicsit sírni fogok holnap, de csak akkor, amikor Tom már nem lesz ott. Na, fel a fejjel! Kicsit izgulok!

Béna, béna........

Hamilton. Utálom. Miért ő? Nem akarom, hogy ő nyerje meg a forma 1-et. Bárki csak ne Ő. Egy nagyképű, hülye angol. Kezdem azt gondolni, hogy ez az egész cirkusz meg van rendezve és olyan, mint egy pankráció, csak autókkal és a pilótáikkal. De lehet, hogy csak a kiábrándultság mondatja ezt velem, mivel pont annak az embernek van jelenleg a legnagyobb esélye a győzelemre, akit a legkevésbé kedvelek. Most annak kell drukkolnom, és nektek is, hogy a következő futamba essen ki vagy 5-nél rosszabb helyezést érjen el és a Massa meg az első legyen.
Azt hiszem a többi pilótának se túl szimpatikus ez az angol, mivel többen nyilatkozták, hogy ha kell inkább a Massának segítenek, mint neki.


I.

Inez, készülj!

http://www.annapetiesgergo.hu/ismert_gyerekdalok.htm

Az "A part alatt..." c. óvodai klasszikuson nagyokat nevettem, de még nagyjából tudtam a szöveget....

Hozzáfűzések

Hát, ha már Inez így kitárulkozott, hozzáteszem, ami nekem hasonló élményként adódott:

Vándortábor - azt hiszem én egyszer lettem ott a legszerényebb, szerintem ezt erős kínban találták ki, mert más végképp nem jutott eszükbe, azt mégsem írhatták, hogy a leginkább-önmaga-elemésztésére-hajlamos, mert én az összes vándortáborból félholt állapotban kerültem elő, a magas láz és a tüszős mandulagyulladás (többnyire ugye június végén, NEM télen) volt az alap, amely adott esetben heves hányással társult, tehát a kiszáradás határáig, mert még a víz sem maradt meg bennem. De mivel az ilyen eseteim közben a kísérők, a meglepetés kártyákat gyártva bezárkóztak egy külön szobába, ahol hiába kopogtattam, nem adtak gyógyszert sem és a tüneteimet is csak túlérzékenységnek tekintették, hát "szerény" lettem....

Szétszórtság - jelenleg bankot váltok, hogy az A bank által kiadott bankkártyával kapcsolatban ne kelljen kifizetnem a pótlási díjat, mert elveszett. B Bank számlacsomagja amúgy is jobb....
Hétfőn reggel kapkodva NAGYON örültem, hogy ugyanazt a nadrágot húztam fel, mint pénteken, mert egész véletlenül a zsebében megtaláltam az autókulcsomat. A kulcs egyébként is kritikus pont, sokáig egyetlen darab volt belőle az autóhoz, de ez nagy rizikó volt, csináltattam hát sok pénzért pótkulcsot. Múltkor a táskám külön zsebében, ahová az autókulcsot szoktam tenni, hogy meglegyen (nálam is vannak tüneti kezelések) mégsem találtam meg, kerestem a kiskosárban a pótkulcsot, az sem volt meg, hisztérikusan feltúrtam a lakást, a szennyestartót, a kabátokat, a blézereket, a nadrágokat és mindent, aminek zsebe van kiforgattam. SEMMI. Ekkor lerogytam az asztalhoz és kiborítottam a táskámat. SEMMI. Még egyszer megnéztem a kosarat a pótkulcs miatt: mégiscsak ott volt benne. Még egyszer megnéztem a speciális-kulcsos-zsebet a táskán: a normál kulcs ott volt benne... Valamiért az Univerzum erői azt akarták, hogy aznap elkéssek.... (Ugye persze mindig azok akarják, én sosem!)

Szerintem én is dobogós helyezett vagyok.....ugye, Inez?

A legszétszórtabb cím jogos?

Has kerülete 106 cm, Tom-é 104. Szerinte még versenyben van, szerintem meg csak túl sok rántott májat evett ebédre. Mert itthon vagyunk kettecskén és ma ő főzőcskézett nekem. Szeretem az ilyen pénteki napokat. Ez már a 2. péntek, hogy szabin van. Bár nyáron nem volt csak 2 vagy 3 napot összesen. Nekem ez most nagy kárpótlás, hogy együtt lehetünk. Virágot, azaz avokádót ültettünk, ami valószínűleg majd nem kell ki. Egy mexicói vacsora maradványa volt 2 db mag és mivel Marika néninek kikelt, mi is megpróbálkozunk vele. Meg még fűszernövényeket. És kaktuszt is áttelepítettünk. Csupa-csupa izgalmas művelet.

Még negyedik osztályos koromban vándor táborban voltam, ahol a végén mindenki kapott valamilyen címet a túravezető tanároktól. Úgy látszik elég hamar kiismerhető voltam számunkra, mert nekem a legszétszórtabb megtisztelő címet adták át. Vagy ez volt az a pillanat az életemben, amikor az ő általunk adományozott cím miatt valóban szétszórttá váltam? Ez már nem derül ki, de sajnos tény, hogy már sok mindent elhagytam (sapka, sál, kesztyű, esernyő,bankkártya, mobil...) elkevertem (kulcs, személyi, TAJ és TB kártya, számlák, jótállási jegyek ...), eldobtam (számlák, krumplipucoló, kávészűrő ...). Mostanában viszonylag tünetmentes időszakom volt, ami engem is meglepett. Esernyőm már 1 éve megvan, télnek csak egy félpár kesztyűm esett áldozatul. A kulcsomon egy nagy maci van, így azt lehetetlen elhagyni, számláknak külön dobozt csináltam. Szóval a megfelelő óvintézkedéseknek köszönhetően majdnem tünetmentes lettem. De csak majdnem. Tegnap valamiért örült nagy szükségét éreztem annak, hogy megnézzek valamit a kismammer könyvben, amit egy a védőnőtől kapott dossziéban tartok. Ebben a könyvben van minden fontos adat, vizsgálat eredmény a gyerekekről és rólam, amit az orvosok és a védőnő jegyeztek be, amit majd, amikor bevonulok a kórházba, akkor vinnem kell magammal és átadnom nekik. Lakást feltúrtuk Tommal, eredménytelenül. Telefonáltam azokra a helyekre, ahol jártam, és esetleg kiesett. Eredménytelenül. Pánik indult, egy kis hisztivel vegyítve. Ideális koktél kispapáknak. Telefon anyunak, aki persze inkább felhúzott, mert kétségbeesettebb volt a hír hallatán mint én. Végülis mi tehetnek gondoltam, a gyerekeket csaknem nyomják vissza,amikor ki akarnak majd bújni belőlem, ha megtudják, hogy nincs meg ez a kiskönyv. Azért felhívtuk a védőnőt, Tom anyukájának közbenjárásával és tájékoztattam a helyzetről. Megoldás: a kiskönyv pótlása. Mivel nála minden fel van jegyezve, ez nem is olyan ördöngös feladat. Anya is megnyugodott, Inez is. Tom az nem is volt ideges. Minden jó, ha jó a vége.

Ölelés:
I: )

Hétköznapok

A has kerülete köldök tájékon 104 cm. 4% pontos növekedés. Tiszta BUX index, amit most figyelnünk is kell, mert a család túl van az első tőzsdei befektetésén. Bár nekem az akcióban csak passzív szerepem volt. Én voltam a kísérő. Tom adta a megbízást, milyen értéken veszünk részvényt, milyen határidőn belül, stb. Én meg figyeltem és tanultam. Van mit. Bár tanultam a tőzsdék működéséről még hajdanán, azért élesben ez teljesen másképp működik, meg azért feltettek olyan kérdéseket, amivel engem sarokba lehetett volna szorítani.
Még 11 napom van hátra, míg bevarrnak a börtönbe. Huh remélem magánzárkát kapok, és egyedül leszek. Szerintem most valahogy nem bánnám, ha egyedül lennék. Ha pedig szörnyen magányosnak érezném magam, akkor átmennék a szomszéd 3-4 személyes zárkákba egyet dumcsizni. Barátnő mesélte, akinek már egyszer be kellett vonulnia, hogy ő volt 1, 3, és 4 személyes cellában is. Na azért a kis csomagomat már készítem folyamatosan, tettem be füldugót is, hátha kifogok egy horkolós nőt. Barátnő kifogott. Vidám könyvet. Rakok bele szökős ruhát is, hátha sikerül kimennem néha sétálni. Míg 22-én elmegyek kozmetikushoz, bár az intézményben is van kozmetikus és fodrász a fogadótérben. Azt már jó előre lecsekkoltam vészhelyzet esetére.
Képzeljétek Tom legalább 1 héten belül 2* elmondta, hogy amikor én bent leszek, addig azér ő megtartja, az ilyenkor szokásos parit és isznak az egészségünkre. Remélem nem felejt el nektek is szólni. Mert minél többen isznak ránk, mi annál egészségesebb leszünk. Szóval majd adjatok bele apait anyait.

Akkor még 11 napig "running free"

I:)

Zanza

Tommal vettünk egy videokamerát, hogy a babákoknak már születésük előtt készítsünk egy-két felvételt, természetesen utána ők lesznek majd a főszereplők, mi max majd a "special appearance" kategóriában futnánk a stáb listában. Ahogy a kezembe vettem megkérdeztem tőle, hogy hogyan kell a jeleneteket törölni, de nem árulta el, arra hivatkozva, hogy én és Mrs. Grant ezt már bizonyára tudjuk és nem kell ezt elmondania. Talán formatolni is sikerül a gépet majd, ha a kezünkbe kerül.
Miután megvettük a kamerát 1-2 napig veszélyben voltam, mert nem tudhattam, hogy Tom "Paparazzo" a szoba melyik sarkából kerül elő és bombáz a kérdéseivel, amelyek persze, mind nívó díjasok voltak. (hát igen az oknyomozó riporter, azért én vagyok a családban, neki még van mit tanulnia).Jelenet egy házasságból, helyszín konyha, úgy reggel körül. Feleség haja zilált, látszik most kelt fel, még a hálóing pizsama együttesét hordja. Reggelit készít.Férj a kamaraman és riporter egyben.
Férj: mit csinálsz?
Feleség: Kicsim, most reggel van, ne kamerázz légyszíves
Férj: mit eszel reggelire?
Feleség: Téged, ha nem kapcsolod ki azt a kamerát!
Kamera kikapcs!

Pénteken ultrahangon voltunk, most Tom is ott volt, bár szegény nem sokat látott a gyerekekből, mert egy őskori készülékkel vizsgálták őket. Kb. olyannak képzeljétek el az UH képen a gyerekeket, mint egy 3 éves gyerek ember rajzát. Pont, pont vesszőcske.... Gergő baba nem fordult be, nagyon úgy áll a szénánk, hogy császárral jönnek majd ki belőlem. Október 27-én be kell feküdnöm a kórházba. Ez a hír azért egy napra egy kicsit tacsra tett, de már most elkezdtem rá lelkileg edzeni magam. A 36. héten a helyi szokások szerint az ikres anyukáknak be kell vonulniuk a kórházba, ha addig a babák nem születnek meg. Mivel akkor lesz okt.23. miatt a hosszú hétvége, azt megengedte dr. bácsi, hogy otthon töltsem a családdal. Azért remélem majd meglátogattok.


I:)

Tanácstalanság

Valaki azt igazán megmondhatná nekem, hogy igazából a magyar helyesírás szerint ez Liszabon vagy Lisszabon? A gugli mindegyikre hozott találatot....

Mindegy, akinek így nem jó, az helyettesítheti a Lisboa, Lissabon, Lisbon nevekkel, mert ez mind ugyanaz, tehát elfogadható az én Liszabon variációm is.

Szerintem.

Ja, egyébként Suzy 8 órás ázsiai időeltolódása kutyafüle ahhoz képest, hogy nekem a külföldön töltött hétvége és az ennek folytatásaként kezdődő hivatalos két napos rendezvény miatt 48 órás időeltolódásom van! Tegnap pl. elfelejtettem jógára menni, mert azt hittem hétfő van és az egész családdal úgy beszéltem a hétvégéről, mint valami rendkívül távoli időpontról. Néha néztek is rám furán ;).

Ismét pusz,
A.

Liszabon

Ahogy ígértem, jön a fényképes beszámoló, arról a 48 óráról, amit turistaként töltöttem Liszabonban, ezért ennek megfelelően arányosa n rövidebb lesz, mint Suzi 6 hetes beszámolója...
Tehát. Olyan közvetlen repülőjárat, amely emberi időben közlekedik- és a lehető legtöbb időt hagyja a felfedezésre - nincs. Szerintem majdnem egyszerűbb Hong Kongba eljutni, mint Portugáliába, de megoldottuk. Odafelé Brüsszelben kellett átszállnunk, kb. egy óra időnk volt a két repülő között. A reptáren azonban éppen sztrájkolt a földi személyzet, így kritikus volt, hogy egy óra alatt ránéznek-e egyáltalán a csomagokra, nemhogy átpakolják, de valami nagyon szoft sztrájk lehetett, mert semmi gondunk és késésünk nem volt... Még a hotelt is megtaláltuk, miután a reptéren valami poroszos rendszer szerint kanyargó kerítéssel és rendőrrel oldották meg a taxik kiosztását. Aznap már csak vacsorázni mentünk, meg kipihentük magunkat a nagy kaland előtt. A szálloda 9. emeletén kaptunk szobát, majd elolvadtam örömömben, hogy milyen gyönyörű kilátásunk lesz onnan a Tejo torkolatára meg a Vasco da Gama hídra. Ehelyett azonban a szemben levő épület falát láttuk, amit mindössze egy világító Vodafone reklám díszített.
Másnap reggel útra keltünk, hogy kimenjünk a folyópartra, ott sétáltunk és nagyon szégyelltem magam magyarként, hogy mi megközelítőleg sem vagyunk annyira innovatívak, mint a portugálok, akik az egyébként 650 ezer fős fővárosukban ilyen gyönyörű közcélú épületeket emeltek, modern, látványos formatervezéssel és csupa olyan intézménnyel bennük, amelyek csak a tudományt és a szórakozást szolgálják (Óceanárium, Tudományok palotája...stb), amik nem túlélési alapok... Számomra később vált nyilvánvalóvá, hogy ez a'98-as EXPO területe és ügyesen belakták a felépített épületeket...

Aztán elindultunk innen a központ felé, és valahogy a térkép innentől megnyúlt, mert hiába caplattunk rendületlenül, nem jutottunk közelebb. Egy idő után olyan területre értünk, mint a veszprémi külső körgyűrűnél a kiskertes rész, csak annál lepusztultabb volt - régi kerítésdarabok összetákolva, koszos korcsok ugattak a gazos grundokon. Ember a környéken sehol, a buszok nem igazán jártak arra, vagy max. gettójáratok voltak, amik a kikötőig mentek, ami itt most nem a yachtkikötő volt, hanem a konténerkirakodós. Nem volt egy bizalomgerjesztő környék. Nagy nehezen fogtunk egy arra járó üres taxit (néhányan csak azt mutogatták vissza, hogy eszük ágában sincs ott megállni) és bejutottunk a központba.
Itt felültünk arra a fent nyitott városnéző buszra, ahonnan először végignéztünk és -hallgattunk mindent amit egy turista nem hagyhat ki, majd a következő körökben már több helyen le is szálltunk fényképezni. Például azokat a hullámos mintás tereket (mint Macaun) és a csempés falú házakat (amiket nem láttam Macau képein).



Amit én még nagyon tipikusnak találtam Liszabonban, azok a villamosok - na jó, ilyesmi van azért máshol is, de ami itt különleges, hogy minden egyes villamos egyetlen kocsiból áll és belül még egészen régiesen néz ki, fával burkolva és
csak az oldalán található két gomb, ahol a leszállást jelezni lehet. Egyébként a sofőr is tulajdonképpen az utastérben ül. Ideális célpont lenne gépeltérítők számára, ha nem előre lefektetett síneken és villamoskábelekhez kötve futna. De így egy bankrablás után is csak körútra lehetne menni vele...



Ezen kívül eljutottunk Belém tornyához is, ami Liszabon jelképe,



valamint a mellette levő kolostorhoz, ahol belekukkanthattunk egy helyi esküvőbe (nem, ez nem turistalátványosság volt, mint a csárdás Bauernhochzeit, hanem igazi esküvő), de a képen a belső udvar látható



és alulról megszemléltük az Április 25-e hidat is. (Náluk ez olyan, mint nálunk a március 15., bár nagyon nem figyeltem, amikor ilyen évszámokat magyaráztak...)



Ide úgy kellett már visszagyalogolnunk, mert egyrészt lejárt a 24 órás jegyünk a városnéző buszra, másrészt még ha jó is lett volna, le volt zárva az út elég hosszú ideig egy katonai parádé miatt, ami inkább köztéri zenehallgatásra hasonlított. A díszegyenruhába (kb. Kolombusz idejéből) öltözött katonai csapat -egy része zenélve, másik részük csak sétálva tett egy kört a laktanya előtt, majd szépen sorba rendeződve megálltak és rezzenéstelenül hallgatták a kaszárnya hangszóróin sugárzott 30-as évekbeli bárzenét. Nagyon bizarr volt. Szerintem ráadásul unalmas is, hiszen nem történt semmi. Az Ember persze erről készítette a teljes hétvége képanyagának 30%-át, hiszen most nem voltunk sem barlangban, sem gépeket (legjobb ezek kombinációja: bányamúzeum) nem látogattunk, ahol a nyaralásaink legtöbb felvételét el szokta készíteni. Hát ezzel pótolta. Bosszúból nem rakok fel egyet sem.
A híd lábánál a régi dokkokat bároknak, kluboknak és éttermeknek alakították át, ott ettünk mi is. Aztán még délután felmentünk az óvárosi dombra, ahol a régi vár található, megcsodáltuk a várost a naplemente fényében. (Bleeee, kezdek én is csöpögni, amitől Suzit is kiverte a veríték...)



Ennyire futotta a városnézésből, de azt hiszem mindent láttunk, amit kellett. Ja, naponta kb. 15-ször akartak nekünk hasist eladni, az utcán járőröző rendőröktől alig pár méterre. Pláne az Ember volt nagyon kapós, elé egyszer még az asztalra is lecsapták az anyagot, mikor békésen kávéztunk egy kiülős helyen. Na akkor azért már kirobbant belőlünk a nevetés.
Ami még jó volt: hazafelé késve indultunk. Nem volt sztrájk, csak úgy. Genfben kellett átszállnom, ahol erre kb. annyi időm volt, hogy rohanva az egyik repcsiből ki, a másikba be, a becsekkoló kaput szintén csak futás közben néztem meg a kijelzőn. Mivel ez ugye Svájc, tehát nem EU, engem is meg a táskámat is még egyszer átvilágítottak, hátha egy beszivárgott portugál terroristát tudnak leleplezni bennem - azért én nem vagyok olyan szerencsés, mint Ms.Grant, akit minden alkalommal testüregmotozásra invitálnak! - simán átjutottam rajtuk. Viszont a bőröndöm nem bírt ilyen gyorsan futni, így ő maradt. Ma reggel érkezett csak meg Bécsbe az első járattal, de mivel előző nap az Ember pont ugyanezen az útvonalon, pont ugyanezzel a késéssel utazott, így fel voltam készülve, hogy eleve nem nagyon kell a csomagomra várni Bécsben, csak az illendőség kedvéért álltam egy kicsit mosolyogva utastársaimra a szalag mellett (voltak, akiket már Liszabon óta "ismertem")de ők valamiért nem viszonozták a mosolyomat... Modortalan fráterek, akik sötét arccal a fogukat csikorgatták, amikor már csak az üres szalag futott körbe. Ekkor én öles léptekkel elcsattogtam a kavargó csomagok osztályra, ahol szerintem azt hitték, hogy mégis vevő lettem a portugál hasisra, mert kizárt dolog, hogy ennyire feldobjon engem a tény, hogy nem jött meg a csomagom. Ők nem tudtak a felkészítő tréningemről... Szóval azért ma estére utánam szállították a céghez, ahol most a Nyugalom karjaiban vár engem reggelig.

Most viszont már nekem is aludnom kell, tegnap is éjjel egyre értem csak haza, ma korán keltem és most megint késő lett...
Ja, azt még nem is mondtam, hogy láttam a Mont Blanc-t. Gyönyörű.
Pusz
Audrey

Tapasztalatok és tények 2.

A gravitáció
Na csak úgy a magam és a Ti szórakoztatások végett lemértem, a legcsúcsosabb részén a köldököm környékén, a hasam a kerületét. Pont 100 cm. Ráérek mi? Azért kíváncsi vagyok, hogy a tietek a mekkora, ha nem szégyenlitek, akkor osszátok meg már meg velem, hogy legyen viszonyítási alapom.
Szóval egyre nehezebben esnek bizonyos dolgok nekem, viszont egyre többször esnek ki a kezemből a tárgyak a földre. Konyharuha, szalvéta, kés, villa, sampon, minden ami egy lakásban előfordul. Ha Tom otthon van, akkor szegény rohan és felveszi, hogy szegény asszonykájának ne kelljen hajolgatnia, mert azt még nézni is tereh. De mi van akkor ha nincs otthon imádott Tomom. Akkor nincs mese, kirugdalom egy olyan helyre a cuccokat, hogy Tom mikor betoppan a helységbe, akkor azonnal észrevegye és fel is vegye. Vagy egy focista mozdulattal, mintha dekázni kezdenék felemelem a lábfejemmel és kézzel elkapom, majd helyére rakom. Ez nem mindig jön össze elsőre és nem is mindennel lehet megcsinálni. Igen, és sajnos vannak olyan szükség helyzetek, amikor biza le kell hajolnom, ezekért a tárgyakért különös utálatot tudok érezni.

I.

Úri huncutságok

Még most gyorsan cuppanós búcsúpuszit nyomok mindenki rózsás pofikájára, akit ez illet, mert pár napra holnap hajnaltól ismét eltűnök egy kicsit, melegebb éghajlatra.
Öööö....ide most nem ismerek nagyon hasonlóan ráutaló szlogent, mint a nyaralás előtti 'Viva Espana!', de azért ennyit ízelítőnek mutatok...




Jövő szerdán mesélek!
A.