Gólyahozta

Megvannak Inez babái, Kristóf és Gergely!
Ma hajnalban születtek, szépek, egészségesek, 2300-2400 grammosak.
Már nem is kell őket korababaként kezelni, lehetnek az anyukájukkal!
Inezt altatták, így csak ma délután lesz ébren és elérhető.

GRATULÁLUNK!

Engedelmetekkel

Most, hogy Mrs. Grant hazatért, nem hiszem, hogy sokat fog még írni a társblogra. Írjon Ő is ide. De persze, ha külön utakon akar járni én nem vagyok ellene.

I.

Kicsit szomorkás a hangulatom........

Huh szombatról vasásrnapra annyit aludtam, mint egy kis mormota. Ilyenkor mindig nagyon jó kedvem szokott lenni, mert az utóbbi időben olyan hajnai öt óra tájban mindig felébredek. Ez így volt ma is, de csak addig, amíg eszembe nem jutott, hogy jesszusom, hiszen holnap hétfő. Banyek, ez az 1 napom van már csak vissza és mehetek be a kórházba. Neeeeeeeeeeeeee, nem akarok. Egy kcisit ténferegtem a nappaliban, ettem, aztán irány vissza az ágyba. Csak egyedül akartam maadni, nagyon önző módon. Fiúk se tudták mi a baja Anyának, mert 10-11 óra környékén már rég kirúgták a hasam oldalát, most meg meg sem moccantak. Tom is csak szólongatott, hogy mi történt az ő szépségés kis feleségével. Kértem fél órát, hogy szembe tudjak nézni a démonommal. Sikerült. Amikor eljött az ideje kipattantam az ágyból összekészítettem - remélhetőleg 100%-osan - a motyómat.
Nem mondom, hogy most nagyon boldog vagyok, de már sokkal, de sokkal jobb a kedvem. Még reménykedem, hogy holnap helyhiány miatt haza küldenek. Lehet kicsit sírni fogok holnap, de csak akkor, amikor Tom már nem lesz ott. Na, fel a fejjel! Kicsit izgulok!

Béna, béna........

Hamilton. Utálom. Miért ő? Nem akarom, hogy ő nyerje meg a forma 1-et. Bárki csak ne Ő. Egy nagyképű, hülye angol. Kezdem azt gondolni, hogy ez az egész cirkusz meg van rendezve és olyan, mint egy pankráció, csak autókkal és a pilótáikkal. De lehet, hogy csak a kiábrándultság mondatja ezt velem, mivel pont annak az embernek van jelenleg a legnagyobb esélye a győzelemre, akit a legkevésbé kedvelek. Most annak kell drukkolnom, és nektek is, hogy a következő futamba essen ki vagy 5-nél rosszabb helyezést érjen el és a Massa meg az első legyen.
Azt hiszem a többi pilótának se túl szimpatikus ez az angol, mivel többen nyilatkozták, hogy ha kell inkább a Massának segítenek, mint neki.


I.

Inez, készülj!

http://www.annapetiesgergo.hu/ismert_gyerekdalok.htm

Az "A part alatt..." c. óvodai klasszikuson nagyokat nevettem, de még nagyjából tudtam a szöveget....

Hozzáfűzések

Hát, ha már Inez így kitárulkozott, hozzáteszem, ami nekem hasonló élményként adódott:

Vándortábor - azt hiszem én egyszer lettem ott a legszerényebb, szerintem ezt erős kínban találták ki, mert más végképp nem jutott eszükbe, azt mégsem írhatták, hogy a leginkább-önmaga-elemésztésére-hajlamos, mert én az összes vándortáborból félholt állapotban kerültem elő, a magas láz és a tüszős mandulagyulladás (többnyire ugye június végén, NEM télen) volt az alap, amely adott esetben heves hányással társult, tehát a kiszáradás határáig, mert még a víz sem maradt meg bennem. De mivel az ilyen eseteim közben a kísérők, a meglepetés kártyákat gyártva bezárkóztak egy külön szobába, ahol hiába kopogtattam, nem adtak gyógyszert sem és a tüneteimet is csak túlérzékenységnek tekintették, hát "szerény" lettem....

Szétszórtság - jelenleg bankot váltok, hogy az A bank által kiadott bankkártyával kapcsolatban ne kelljen kifizetnem a pótlási díjat, mert elveszett. B Bank számlacsomagja amúgy is jobb....
Hétfőn reggel kapkodva NAGYON örültem, hogy ugyanazt a nadrágot húztam fel, mint pénteken, mert egész véletlenül a zsebében megtaláltam az autókulcsomat. A kulcs egyébként is kritikus pont, sokáig egyetlen darab volt belőle az autóhoz, de ez nagy rizikó volt, csináltattam hát sok pénzért pótkulcsot. Múltkor a táskám külön zsebében, ahová az autókulcsot szoktam tenni, hogy meglegyen (nálam is vannak tüneti kezelések) mégsem találtam meg, kerestem a kiskosárban a pótkulcsot, az sem volt meg, hisztérikusan feltúrtam a lakást, a szennyestartót, a kabátokat, a blézereket, a nadrágokat és mindent, aminek zsebe van kiforgattam. SEMMI. Ekkor lerogytam az asztalhoz és kiborítottam a táskámat. SEMMI. Még egyszer megnéztem a kosarat a pótkulcs miatt: mégiscsak ott volt benne. Még egyszer megnéztem a speciális-kulcsos-zsebet a táskán: a normál kulcs ott volt benne... Valamiért az Univerzum erői azt akarták, hogy aznap elkéssek.... (Ugye persze mindig azok akarják, én sosem!)

Szerintem én is dobogós helyezett vagyok.....ugye, Inez?

A legszétszórtabb cím jogos?

Has kerülete 106 cm, Tom-é 104. Szerinte még versenyben van, szerintem meg csak túl sok rántott májat evett ebédre. Mert itthon vagyunk kettecskén és ma ő főzőcskézett nekem. Szeretem az ilyen pénteki napokat. Ez már a 2. péntek, hogy szabin van. Bár nyáron nem volt csak 2 vagy 3 napot összesen. Nekem ez most nagy kárpótlás, hogy együtt lehetünk. Virágot, azaz avokádót ültettünk, ami valószínűleg majd nem kell ki. Egy mexicói vacsora maradványa volt 2 db mag és mivel Marika néninek kikelt, mi is megpróbálkozunk vele. Meg még fűszernövényeket. És kaktuszt is áttelepítettünk. Csupa-csupa izgalmas művelet.

Még negyedik osztályos koromban vándor táborban voltam, ahol a végén mindenki kapott valamilyen címet a túravezető tanároktól. Úgy látszik elég hamar kiismerhető voltam számunkra, mert nekem a legszétszórtabb megtisztelő címet adták át. Vagy ez volt az a pillanat az életemben, amikor az ő általunk adományozott cím miatt valóban szétszórttá váltam? Ez már nem derül ki, de sajnos tény, hogy már sok mindent elhagytam (sapka, sál, kesztyű, esernyő,bankkártya, mobil...) elkevertem (kulcs, személyi, TAJ és TB kártya, számlák, jótállási jegyek ...), eldobtam (számlák, krumplipucoló, kávészűrő ...). Mostanában viszonylag tünetmentes időszakom volt, ami engem is meglepett. Esernyőm már 1 éve megvan, télnek csak egy félpár kesztyűm esett áldozatul. A kulcsomon egy nagy maci van, így azt lehetetlen elhagyni, számláknak külön dobozt csináltam. Szóval a megfelelő óvintézkedéseknek köszönhetően majdnem tünetmentes lettem. De csak majdnem. Tegnap valamiért örült nagy szükségét éreztem annak, hogy megnézzek valamit a kismammer könyvben, amit egy a védőnőtől kapott dossziéban tartok. Ebben a könyvben van minden fontos adat, vizsgálat eredmény a gyerekekről és rólam, amit az orvosok és a védőnő jegyeztek be, amit majd, amikor bevonulok a kórházba, akkor vinnem kell magammal és átadnom nekik. Lakást feltúrtuk Tommal, eredménytelenül. Telefonáltam azokra a helyekre, ahol jártam, és esetleg kiesett. Eredménytelenül. Pánik indult, egy kis hisztivel vegyítve. Ideális koktél kispapáknak. Telefon anyunak, aki persze inkább felhúzott, mert kétségbeesettebb volt a hír hallatán mint én. Végülis mi tehetnek gondoltam, a gyerekeket csaknem nyomják vissza,amikor ki akarnak majd bújni belőlem, ha megtudják, hogy nincs meg ez a kiskönyv. Azért felhívtuk a védőnőt, Tom anyukájának közbenjárásával és tájékoztattam a helyzetről. Megoldás: a kiskönyv pótlása. Mivel nála minden fel van jegyezve, ez nem is olyan ördöngös feladat. Anya is megnyugodott, Inez is. Tom az nem is volt ideges. Minden jó, ha jó a vége.

Ölelés:
I: )

Hétköznapok

A has kerülete köldök tájékon 104 cm. 4% pontos növekedés. Tiszta BUX index, amit most figyelnünk is kell, mert a család túl van az első tőzsdei befektetésén. Bár nekem az akcióban csak passzív szerepem volt. Én voltam a kísérő. Tom adta a megbízást, milyen értéken veszünk részvényt, milyen határidőn belül, stb. Én meg figyeltem és tanultam. Van mit. Bár tanultam a tőzsdék működéséről még hajdanán, azért élesben ez teljesen másképp működik, meg azért feltettek olyan kérdéseket, amivel engem sarokba lehetett volna szorítani.
Még 11 napom van hátra, míg bevarrnak a börtönbe. Huh remélem magánzárkát kapok, és egyedül leszek. Szerintem most valahogy nem bánnám, ha egyedül lennék. Ha pedig szörnyen magányosnak érezném magam, akkor átmennék a szomszéd 3-4 személyes zárkákba egyet dumcsizni. Barátnő mesélte, akinek már egyszer be kellett vonulnia, hogy ő volt 1, 3, és 4 személyes cellában is. Na azért a kis csomagomat már készítem folyamatosan, tettem be füldugót is, hátha kifogok egy horkolós nőt. Barátnő kifogott. Vidám könyvet. Rakok bele szökős ruhát is, hátha sikerül kimennem néha sétálni. Míg 22-én elmegyek kozmetikushoz, bár az intézményben is van kozmetikus és fodrász a fogadótérben. Azt már jó előre lecsekkoltam vészhelyzet esetére.
Képzeljétek Tom legalább 1 héten belül 2* elmondta, hogy amikor én bent leszek, addig azér ő megtartja, az ilyenkor szokásos parit és isznak az egészségünkre. Remélem nem felejt el nektek is szólni. Mert minél többen isznak ránk, mi annál egészségesebb leszünk. Szóval majd adjatok bele apait anyait.

Akkor még 11 napig "running free"

I:)

Zanza

Tommal vettünk egy videokamerát, hogy a babákoknak már születésük előtt készítsünk egy-két felvételt, természetesen utána ők lesznek majd a főszereplők, mi max majd a "special appearance" kategóriában futnánk a stáb listában. Ahogy a kezembe vettem megkérdeztem tőle, hogy hogyan kell a jeleneteket törölni, de nem árulta el, arra hivatkozva, hogy én és Mrs. Grant ezt már bizonyára tudjuk és nem kell ezt elmondania. Talán formatolni is sikerül a gépet majd, ha a kezünkbe kerül.
Miután megvettük a kamerát 1-2 napig veszélyben voltam, mert nem tudhattam, hogy Tom "Paparazzo" a szoba melyik sarkából kerül elő és bombáz a kérdéseivel, amelyek persze, mind nívó díjasok voltak. (hát igen az oknyomozó riporter, azért én vagyok a családban, neki még van mit tanulnia).Jelenet egy házasságból, helyszín konyha, úgy reggel körül. Feleség haja zilált, látszik most kelt fel, még a hálóing pizsama együttesét hordja. Reggelit készít.Férj a kamaraman és riporter egyben.
Férj: mit csinálsz?
Feleség: Kicsim, most reggel van, ne kamerázz légyszíves
Férj: mit eszel reggelire?
Feleség: Téged, ha nem kapcsolod ki azt a kamerát!
Kamera kikapcs!

Pénteken ultrahangon voltunk, most Tom is ott volt, bár szegény nem sokat látott a gyerekekből, mert egy őskori készülékkel vizsgálták őket. Kb. olyannak képzeljétek el az UH képen a gyerekeket, mint egy 3 éves gyerek ember rajzát. Pont, pont vesszőcske.... Gergő baba nem fordult be, nagyon úgy áll a szénánk, hogy császárral jönnek majd ki belőlem. Október 27-én be kell feküdnöm a kórházba. Ez a hír azért egy napra egy kicsit tacsra tett, de már most elkezdtem rá lelkileg edzeni magam. A 36. héten a helyi szokások szerint az ikres anyukáknak be kell vonulniuk a kórházba, ha addig a babák nem születnek meg. Mivel akkor lesz okt.23. miatt a hosszú hétvége, azt megengedte dr. bácsi, hogy otthon töltsem a családdal. Azért remélem majd meglátogattok.


I:)

Tanácstalanság

Valaki azt igazán megmondhatná nekem, hogy igazából a magyar helyesírás szerint ez Liszabon vagy Lisszabon? A gugli mindegyikre hozott találatot....

Mindegy, akinek így nem jó, az helyettesítheti a Lisboa, Lissabon, Lisbon nevekkel, mert ez mind ugyanaz, tehát elfogadható az én Liszabon variációm is.

Szerintem.

Ja, egyébként Suzy 8 órás ázsiai időeltolódása kutyafüle ahhoz képest, hogy nekem a külföldön töltött hétvége és az ennek folytatásaként kezdődő hivatalos két napos rendezvény miatt 48 órás időeltolódásom van! Tegnap pl. elfelejtettem jógára menni, mert azt hittem hétfő van és az egész családdal úgy beszéltem a hétvégéről, mint valami rendkívül távoli időpontról. Néha néztek is rám furán ;).

Ismét pusz,
A.

Liszabon

Ahogy ígértem, jön a fényképes beszámoló, arról a 48 óráról, amit turistaként töltöttem Liszabonban, ezért ennek megfelelően arányosa n rövidebb lesz, mint Suzi 6 hetes beszámolója...
Tehát. Olyan közvetlen repülőjárat, amely emberi időben közlekedik- és a lehető legtöbb időt hagyja a felfedezésre - nincs. Szerintem majdnem egyszerűbb Hong Kongba eljutni, mint Portugáliába, de megoldottuk. Odafelé Brüsszelben kellett átszállnunk, kb. egy óra időnk volt a két repülő között. A reptáren azonban éppen sztrájkolt a földi személyzet, így kritikus volt, hogy egy óra alatt ránéznek-e egyáltalán a csomagokra, nemhogy átpakolják, de valami nagyon szoft sztrájk lehetett, mert semmi gondunk és késésünk nem volt... Még a hotelt is megtaláltuk, miután a reptéren valami poroszos rendszer szerint kanyargó kerítéssel és rendőrrel oldották meg a taxik kiosztását. Aznap már csak vacsorázni mentünk, meg kipihentük magunkat a nagy kaland előtt. A szálloda 9. emeletén kaptunk szobát, majd elolvadtam örömömben, hogy milyen gyönyörű kilátásunk lesz onnan a Tejo torkolatára meg a Vasco da Gama hídra. Ehelyett azonban a szemben levő épület falát láttuk, amit mindössze egy világító Vodafone reklám díszített.
Másnap reggel útra keltünk, hogy kimenjünk a folyópartra, ott sétáltunk és nagyon szégyelltem magam magyarként, hogy mi megközelítőleg sem vagyunk annyira innovatívak, mint a portugálok, akik az egyébként 650 ezer fős fővárosukban ilyen gyönyörű közcélú épületeket emeltek, modern, látványos formatervezéssel és csupa olyan intézménnyel bennük, amelyek csak a tudományt és a szórakozást szolgálják (Óceanárium, Tudományok palotája...stb), amik nem túlélési alapok... Számomra később vált nyilvánvalóvá, hogy ez a'98-as EXPO területe és ügyesen belakták a felépített épületeket...

Aztán elindultunk innen a központ felé, és valahogy a térkép innentől megnyúlt, mert hiába caplattunk rendületlenül, nem jutottunk közelebb. Egy idő után olyan területre értünk, mint a veszprémi külső körgyűrűnél a kiskertes rész, csak annál lepusztultabb volt - régi kerítésdarabok összetákolva, koszos korcsok ugattak a gazos grundokon. Ember a környéken sehol, a buszok nem igazán jártak arra, vagy max. gettójáratok voltak, amik a kikötőig mentek, ami itt most nem a yachtkikötő volt, hanem a konténerkirakodós. Nem volt egy bizalomgerjesztő környék. Nagy nehezen fogtunk egy arra járó üres taxit (néhányan csak azt mutogatták vissza, hogy eszük ágában sincs ott megállni) és bejutottunk a központba.
Itt felültünk arra a fent nyitott városnéző buszra, ahonnan először végignéztünk és -hallgattunk mindent amit egy turista nem hagyhat ki, majd a következő körökben már több helyen le is szálltunk fényképezni. Például azokat a hullámos mintás tereket (mint Macaun) és a csempés falú házakat (amiket nem láttam Macau képein).



Amit én még nagyon tipikusnak találtam Liszabonban, azok a villamosok - na jó, ilyesmi van azért máshol is, de ami itt különleges, hogy minden egyes villamos egyetlen kocsiból áll és belül még egészen régiesen néz ki, fával burkolva és
csak az oldalán található két gomb, ahol a leszállást jelezni lehet. Egyébként a sofőr is tulajdonképpen az utastérben ül. Ideális célpont lenne gépeltérítők számára, ha nem előre lefektetett síneken és villamoskábelekhez kötve futna. De így egy bankrablás után is csak körútra lehetne menni vele...



Ezen kívül eljutottunk Belém tornyához is, ami Liszabon jelképe,



valamint a mellette levő kolostorhoz, ahol belekukkanthattunk egy helyi esküvőbe (nem, ez nem turistalátványosság volt, mint a csárdás Bauernhochzeit, hanem igazi esküvő), de a képen a belső udvar látható



és alulról megszemléltük az Április 25-e hidat is. (Náluk ez olyan, mint nálunk a március 15., bár nagyon nem figyeltem, amikor ilyen évszámokat magyaráztak...)



Ide úgy kellett már visszagyalogolnunk, mert egyrészt lejárt a 24 órás jegyünk a városnéző buszra, másrészt még ha jó is lett volna, le volt zárva az út elég hosszú ideig egy katonai parádé miatt, ami inkább köztéri zenehallgatásra hasonlított. A díszegyenruhába (kb. Kolombusz idejéből) öltözött katonai csapat -egy része zenélve, másik részük csak sétálva tett egy kört a laktanya előtt, majd szépen sorba rendeződve megálltak és rezzenéstelenül hallgatták a kaszárnya hangszóróin sugárzott 30-as évekbeli bárzenét. Nagyon bizarr volt. Szerintem ráadásul unalmas is, hiszen nem történt semmi. Az Ember persze erről készítette a teljes hétvége képanyagának 30%-át, hiszen most nem voltunk sem barlangban, sem gépeket (legjobb ezek kombinációja: bányamúzeum) nem látogattunk, ahol a nyaralásaink legtöbb felvételét el szokta készíteni. Hát ezzel pótolta. Bosszúból nem rakok fel egyet sem.
A híd lábánál a régi dokkokat bároknak, kluboknak és éttermeknek alakították át, ott ettünk mi is. Aztán még délután felmentünk az óvárosi dombra, ahol a régi vár található, megcsodáltuk a várost a naplemente fényében. (Bleeee, kezdek én is csöpögni, amitől Suzit is kiverte a veríték...)



Ennyire futotta a városnézésből, de azt hiszem mindent láttunk, amit kellett. Ja, naponta kb. 15-ször akartak nekünk hasist eladni, az utcán járőröző rendőröktől alig pár méterre. Pláne az Ember volt nagyon kapós, elé egyszer még az asztalra is lecsapták az anyagot, mikor békésen kávéztunk egy kiülős helyen. Na akkor azért már kirobbant belőlünk a nevetés.
Ami még jó volt: hazafelé késve indultunk. Nem volt sztrájk, csak úgy. Genfben kellett átszállnom, ahol erre kb. annyi időm volt, hogy rohanva az egyik repcsiből ki, a másikba be, a becsekkoló kaput szintén csak futás közben néztem meg a kijelzőn. Mivel ez ugye Svájc, tehát nem EU, engem is meg a táskámat is még egyszer átvilágítottak, hátha egy beszivárgott portugál terroristát tudnak leleplezni bennem - azért én nem vagyok olyan szerencsés, mint Ms.Grant, akit minden alkalommal testüregmotozásra invitálnak! - simán átjutottam rajtuk. Viszont a bőröndöm nem bírt ilyen gyorsan futni, így ő maradt. Ma reggel érkezett csak meg Bécsbe az első járattal, de mivel előző nap az Ember pont ugyanezen az útvonalon, pont ugyanezzel a késéssel utazott, így fel voltam készülve, hogy eleve nem nagyon kell a csomagomra várni Bécsben, csak az illendőség kedvéért álltam egy kicsit mosolyogva utastársaimra a szalag mellett (voltak, akiket már Liszabon óta "ismertem")de ők valamiért nem viszonozták a mosolyomat... Modortalan fráterek, akik sötét arccal a fogukat csikorgatták, amikor már csak az üres szalag futott körbe. Ekkor én öles léptekkel elcsattogtam a kavargó csomagok osztályra, ahol szerintem azt hitték, hogy mégis vevő lettem a portugál hasisra, mert kizárt dolog, hogy ennyire feldobjon engem a tény, hogy nem jött meg a csomagom. Ők nem tudtak a felkészítő tréningemről... Szóval azért ma estére utánam szállították a céghez, ahol most a Nyugalom karjaiban vár engem reggelig.

Most viszont már nekem is aludnom kell, tegnap is éjjel egyre értem csak haza, ma korán keltem és most megint késő lett...
Ja, azt még nem is mondtam, hogy láttam a Mont Blanc-t. Gyönyörű.
Pusz
Audrey

Tapasztalatok és tények 2.

A gravitáció
Na csak úgy a magam és a Ti szórakoztatások végett lemértem, a legcsúcsosabb részén a köldököm környékén, a hasam a kerületét. Pont 100 cm. Ráérek mi? Azért kíváncsi vagyok, hogy a tietek a mekkora, ha nem szégyenlitek, akkor osszátok meg már meg velem, hogy legyen viszonyítási alapom.
Szóval egyre nehezebben esnek bizonyos dolgok nekem, viszont egyre többször esnek ki a kezemből a tárgyak a földre. Konyharuha, szalvéta, kés, villa, sampon, minden ami egy lakásban előfordul. Ha Tom otthon van, akkor szegény rohan és felveszi, hogy szegény asszonykájának ne kelljen hajolgatnia, mert azt még nézni is tereh. De mi van akkor ha nincs otthon imádott Tomom. Akkor nincs mese, kirugdalom egy olyan helyre a cuccokat, hogy Tom mikor betoppan a helységbe, akkor azonnal észrevegye és fel is vegye. Vagy egy focista mozdulattal, mintha dekázni kezdenék felemelem a lábfejemmel és kézzel elkapom, majd helyére rakom. Ez nem mindig jön össze elsőre és nem is mindennel lehet megcsinálni. Igen, és sajnos vannak olyan szükség helyzetek, amikor biza le kell hajolnom, ezekért a tárgyakért különös utálatot tudok érezni.

I.

Úri huncutságok

Még most gyorsan cuppanós búcsúpuszit nyomok mindenki rózsás pofikájára, akit ez illet, mert pár napra holnap hajnaltól ismét eltűnök egy kicsit, melegebb éghajlatra.
Öööö....ide most nem ismerek nagyon hasonlóan ráutaló szlogent, mint a nyaralás előtti 'Viva Espana!', de azért ennyit ízelítőnek mutatok...




Jövő szerdán mesélek!
A.

Erzsike néni

Huh jó volt olvasni a Világutazóról és a nemzetközi sikereiről. Héj Mrs. Grant lehet angolul kellene inkább írnod és nem magyarul, hogy a megjegyzésben ne kelljen Fuckolni.

Inez van? Igen van és nagyon jól van, bár ő most egy másik dimenzióban lebeg és ott próbálja a legjobbat nyújtani. Nagyon boldog, lehet a hormonok miatt, de lehet hogy csak egyszerűen az élet csodaszép. Oh semmi különös, csak boldoggá tesznek apróságok, mint egy kedves telefon beszélgetés Anyuval, levelek a kollégáktól, barátoktól, jó tanácsok, találkozások barátokkal és idegenekkel. Ilyen idegen volt Erzsike néni. Az új buszmegállóban futottunk össze, amit az utcánkban állítottak fel, hogy bekapcsoljanak minket is a város pezsgésébe. Persze az első utazásunk az új buszjáraton kudarcba fulladt, így Erzsike néni és én besétáltunk kettesben a városba. Erzsike néni 83 éves, igen jól tartja magát és tele van életkedvvel. Először "kislánynak" nézett, majd miután kiszúrta a pocakomat, úgy 10 perc ismeretség után, akkor édesen rákérdezett, hogy akkor te már "asszonyka" vagy ugye Ágikám? (Ágikája lettem neki) Leírtam neki egy lapra, hogy hogyan közlekedik az új helyjárat, amiért olyan hálás volt és elhalmozott engem egy csomó Isten áldjon meggel.

És akkor kettesben felcaplattunk a hegyen a városba egymást támogatva, a nyugdíjas 83 éves Erzsike néni és az Ágikája. Útközben gyakran megálltunk pihenni, ilyenkor Erzsike néni mindig nagy titkokat osztott meg velem.
Sekrestyés volt a székesegyházban és nagyon sok mindent látott és hallott. Egy könyvet is írt, de amikor megmutatta az érseknek, ő megkérte rá, hogy ezt még se adassa ki inkább, mert túl sok, az egyházra nézve, negatív dolgot tartalmaz (eltitkolt gyerekeket, szerelmeket, nem kellően elhivatott papok eseteit.....). Nagyon aranyos volt, olykor elsírta magát, mesélt a kisfiáról is, aki szellemi fogyatékos volt, de akinek élete legszebb perceit köszönheti. Igen megható volt. Tényleg. Mikor elbúcsúztunk, kaptam tőle két puszit, egy nagy ölelést és egy kézszorítást. És végül mosolyogva elváltunk egymástól a közeli találkozás reményében.

I :)

A Babákok

Ma voltunk a 32. heti ultrahangon. Képet nem kaptunk és semmit sem láttunk a Babákokból. Én azért nem, mert egyszer sem fordították felém a monitort, Tom pedig azért, mert éppen lejárt a parkolójegyünk és hosszabbítani kellett. Persze pont akkor ment ki szegény, amikor behívtak. (murphy ma dolgozik) Kristóf és Gergő nagyon jól vannak, a doktor bácsi szerint. "Átlagos magzatok"



Kristóf ("A" Baba)

koponyavégű fekvés
BPD (a fej szélessége, a két halánték közötti távolság): 81,9 mm
THQ (mellkasi átmérő): 79 mm



Gergő ("B" Baba)

medencevégű fekvés
BPD (a fej szélessége, a két halánték közötti távolság): 81,5 mm
THQ (mellkasi átmérő): 82,9 mm



Nagyjából teljesen egyformák, ami nagyon jó. Szépen növekednek, és a méreteik még egyelőre megfelelnek " az egybabás" méreteknek.

Természetesen úton való szülésre az esélyem kb. 50%, mivel Gergő még nem fordult be. És ha már az egyik baba nem koponya fekvésű, akkor császároznak. Szóval hajráááááááá Gergő, és nyomás fejjel előre a tesód után. Anya természetesen úton akar titeket a világra hozni.

Az első panasz

Nagyon fááááááááááááááááj a hátam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vorsicht!

Mivel az "ellenblogot" azzal az alantas szándékkal hoztuk létre, hogy hátha lesz egy lelkes távol-keleti olvasónk akit érdekelnek a hazai történések, hát kénytelen vagyok informálni róla, hogy miről maradt le.

A szokásos pince-randihelyen meghirdetett fél ötös találkozónkra szokás szerint késve indultam, de telefonon bejelentkeztem, hogy azért mire odaérek, még legyen ott valaki, aki vár rám, ne egyedül szomorkodjak. De mivel a telefon kicsörgött és felvették, tudtam, hogy nincs nagy gáz, mert még nem ereszkedtek le a térerőtől mentes óvóhelyre a többiek sem. Mindössze 20 perc bruttó (16.50) és kb. 10 perc nettó (a többiek érkezése kb 16.40-re tehető) késésem elismerést aratott. Persze először azt hittem szívatnak, de miután múltkor Inez nyert egy fogadást, hogy egy órát fogok késni, és tényleg, pedig nem is tudtam a fogadásról - hát megállapítottam, hogy valóban komolyan gondolják. Hamarosan elértünk az ajándék átadásig, mivel meglepő módon névnapom környékén spontán nagyon szerettek volna találkozni velem a csajok, tehát sejtettem, hogy lesz valami. A sejtésemet Inez ráutaló magatartása ( hétvégi SMS: ne vegyél tojástartót!)is alátámasztotta. Ezek után a csomagot kibontva a következő tárult a szemem elé: egy doboz, benne színes kávéscsészék, egy kávésdoboz (igen, ez csak titkos vágyam volt, de nem hiába van nekem majdnem-nővérem) és rajta valahogy látványosan nem konstrukcióba illeszkedve öt fehér kis tojástartó.
Aki szintén eleakadt azon, hogy ÖT, az érti, hogy miért következett ebből a következő párbeszéd:
- Nahát, tojástartók! Ezek így egyben voltak egy csomagban?
- Nem.
- Csak mert kicsit furcsa...
- Mi furcsa?
- Hát hogy öt?
- Miért, nem elég? Ketten vagytok!
- De hát egy készlet az általában 4 vagy 6 darabos szokott lenni... *Légy zümmögését is hallani lehet, a bárpulttól a cowboyok is csak lopva mernek hátrapillantani, a pincérek is visszafojtják a lélegzetüket, Inez szűk szemekkel fixíroz engem, Chris meg érdeklődve Inezt*
- De TE ötöt kapsz. (Olyan hangsúllyal, hogy nem akar az ember tovább vitatkozni, hanem inkább bocsánatot kérni a kérdés miatt.)
Chris elneveti magát:
- AZT HITTEM ELMONDOD, HOGY EZ IS HAT DARABOS VOLT, DE EGYET LEEJTETTÉL ELCSOMAGOLÁSKOR. De ez a válasz is jó volt. :)

Szóval ez volt Inez privát, államilag nem támogatott, vállalkozók által nem szponzorált ütköztetéses kísérlete és az én öt darabos tojástartó készletem rövid története.

Tapasztalatok és tények

Talán ti is hasznát veszitek majd ezeknek a hasznos információknak a későbbiekben és amikor szemközt kerültök hasonló helyzetekkel vagy tényekkel, akkor nem lepődtök meg, hiszen tudjátok majd, hogy ez teljesen normális.

A lassúság- Kundera után szabadon
A korábbi gyorsléptű Anyez, akinek a gyaloglási sebessége olykor vetekedett egy olimpikonéval, most max. egy nyugdíjasoknak rendezett olimpián indulhatna. Ismeritek a verseny szellememet, nem kell bemutatni már, mindig győzni akarok. Így a napokban a Pajta utcán felfelé egy nyugdíjas nénivel versenyre keltem, bár ő nem tudott róla, hogy mi most versenyzünk, és leelőztem. Csökkenti az érdemeimet, hogy a néni bottal közlekedett már. Sebaj, az arany érem nekem jár!
És képzeljétek egy hatalmas felfedezést tettem, terhesség alatt lelassul a szőr növekedés. Hát nem nagyszerű? Szerintem egyértelműen tökéletes ajándék a kismamáknak a természettől. Kis kárpótlás felvizesedett bokákért, visszerekért stb.

Vezetés
Azt hiszem ez egy olyan aktivitás, amit már nem szabad gyakorolnom. Hogy 3-ból akarok elindulni az sajnos egy teljesen hétköznapi eseménynek számít. Szegény Meggie gondolom ezt nem annyira élvezi, mert ilyenkor legtöbbször sztrájkol és megáll. Ha tolatok, amit hál'istennek nem gyakran kell csinálnom, akkor Meggie gyakran találkozik mostanában útpadkával, bokrokkal. Hmmmm , gondolom ez nem az álom randi kategória neki. Tom múltkor annyira megalázott Meggie előtt, hogy helyettem tolatott. Pedig hát a karcolásokat és horpadásokat az autón mégsem én okoztam. De ha jobban belegondolok némiképp jogos az aggodalma, amit a "Hölgy" iránt érez.

A hadvezér
Igen, igen ez a karakter is megvolt a terhesség alatt. Remélem a hormonok aktivitása, amelyek egy hadurat csináltak belőlem jelentősen csökkent. Minden úgy kezdődött, hogy elkezdtem Tomot utasítgatni, majd keményen, mint egy kiképző tiszt beszéltem vele. És ha kicsit besértődött, akkor megvádoltam hogy tán megbántottam a kis nőies lelkét a nehéz napokon. És akkor jött a diós kürtös kalács eset. Családi napokon a sikerült két meleg diós kürtős kalácsot szereznem. Az egyiknek kb. 3/4 részét el is fogyasztottam, majd a maradékot biztonságba helyeztem egy szék lábához és elmentem megnézni, hogy focizik Chris. Miután visszaérek látom, hogy Audrey és Sussane barátnéim jóízűen csemegézték az ÉN kürtős kalácsomat. Én egy enyhe sokkot kaptam, ők meg tőlem egy dühös pillantást és megkérdeztem tőlük, hogy még is mit művelnek. Szerintem még nem láttak ilyenek, mert igen döbbent arcot vágtak, hogy ki ez a Szörnyella, egy kugli golyóval a pólója alatt. És elmondták, hogy hosszú volt a sor........bla-bla. Aztán én is megijedtem gyorsan, hogy ők hogyan néztek rám, meg magamtól, hogy a legjobb barátnőimtől féltettem azt a hülye kalácsot. Azt hiszem azóta normális vagyok, de csak úgy Inezesen.

Az elveszett bárány megkerült

Tudatom mindenkivel, hogy az elveszett bárányunk előkerült és végre jelentkezett a testvérblogon, úgyhogy tessék szorgalmasan olvasgatni!!!

Ui: Audrey, lehet, hogy vissza kéne változtatni a blogja nevét is! :-)

C.

Az elveszett bárány

Ehemm...ehemmm.
Remélem a Címben Gondolt Személy ha már nem írja a saját beszámolóját, legalább olvassa az itthonmaradottak sorait.
Miután Chris ügynöknő fogságban kivallatta a Nevezett családtagját és megtudtuk, hogy Az Eltűnt Személy szerencsésen megérkezett távoli Rejtőzködési Helyére, így már nem aggódunk.
Tippjeink szerint az időeltolódásból fakadóan most tanulja a nyitottszemmel alvást és tanulmányozza idegen kultúrák kávéfogyasztási szokásait, azért ha majd visszabillent valamennyire a normális kerékvágásba, akkor kérjük, vegye komolyan az alábbi bejegyzésben tett ígéretét.

http://susannegrant.blogspot.com/2008/08/miutn-sokadszorra-lelustamalacoztatok.html

UGYEBÁR?!?!

(Nyelvi) finomságok

Még egy spanyolországi élményt szeretnék az érdeklődőkkel (?) megosztani.

A spanyolok alapvetően, mint korábban kifejtettem NEM beszélnek idegen nyelveket.

A turistákra oly módon készülnek fel, hogy szótárt vesznek maguk elé és a lelkesebb vendéglős megpróbálja maga összeeszkábálni többnyelvű étlapját.

A szótárban megelégszenek az első szóval, amit az felkínál, a jelentés árnyalatokat, ne adj isten : különbségeket - nem veszik figyelembe.

A képen főcímként látható német szót angolra lefordítva mi is rájöttünk, hogy mit is kínálnak, de mindenesetre jót mulattunk...

Ismerősök Sopronban

Míg Ms. Audrey S. spanyol nyelvtanfolyamon volt, mi Tommal Sopronban voltunk. Megtúráztatta a kismamát. Ja, nekem ez jutott a tengerpart helyett. Igen, persze nagyon szép volt a város és a felmásztunk egy kilátóra is, de ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem (szép kis nőszemély vagyok) , hogy találkoztunk az Utcazene Fesztivál egy kedves fellépőjével, a Mardi Grass-szal. Mondtam Tomnak, hogy fényképezzen már le engem velük, mert még soha nem készült fotó rólam és egy hírességgel (ahogy még tűzoltók rúdján se csúsztam le), de nem engedett. Pedig néztem boci szemekkel, mondtam hogy mutogathatnám a csajoknak és tök menő lennék, de nem hatotta meg. Szerintem egyébként tuti örültek volna nekem, mert éppen az autójukból pakolták ki a hangszereiket, amiben már biztos baromira elfáradtak, szóval egy kis pihenés biztos jól jött volna nekik.
Nem tudom mennyire emlékeztek a basszus gitárosra, akit lenagypapáztunk, na Ő közelről nem is nagypapis.

Csók

Spanyolul márpedig mindenki tud!

..még én is. Ezt a megállapítást kellett megtennem, miután múlt szombaton még a Sierra Nevada hegycsúcsai és völgyei között kalandoztunk az Emberrel (akinek meglehetősen sportos vezetési stílusa nem könnyítette meg a szerpentinek elviselését...khm).

Pedig a spanyol nyelvtudásom körülbelül a Terminátor nemtudomhányadik részében elhangzott "!Hasta la vista, Baby!" köszöntésen alapult és a mindenhol kedves mosollyal elhangzó Olá! helyett is néha Alohá!-t köszöntem vissza...

De ha igazán szorult helyzetbe kerül az ember, mikre nem képes!

Szóval szombaton kora délután, szieszta időben, amikor nem csak a boltok, de az éttermek nagyrésze is bezár és nem csak az elhagyatott helyeken, hanem a tengerparton is képesek erre, a böszme későnkelő turista meg vagy éhenhal, vagy kibírja este 6-7 óráig, amikor nagyot nyújtózva újra kinyit az ellátó, szóval mikor pont úgy tűnt, hogy esélyünk sincs arra, hogy ebédeljünk egyet - a szemünk elé tárult ez a kis étterem. Parkolójában láthatóan már állt néhány autó - reméltük, hogy nem a (bent sziesztázó?) pincéreké, akiknek jobb híján valahogy el kell jutniuk ide az isten háta mögé a hegyekben kanyargó egyik mellékúthoz titokzatos okból épített étteremhez ( nem volt igazán más ember lakta település a környéken, egyszem épület meg még nem település, tehát ez sem volt az... Meg mondjuk ezt az ingatlant közművesíteni...hát!).

De mivel ekkor már egyetlen esélyt sem akartunk kihagyni arra, hogy esetleg élelemhez jussunk, hát megálltunk és bementünk. Nagyon hangulatos kis teraszát vastagon befutotta a vadszőlő, a pincérek serényen szaladgáltak le-fel a népes vendégsereg asztalai között. Az Ember felsóhajtott: pont ilyet keresett, a városon kívül eső, de mégis helyiekkel teli éttermet. Aminek a hátrányát mindössze abban véltük felfedezni, hogy az étlapot ugyan spanyol-angol feliratokkal kaptuk meg, de effektíve senki nem beszélt a kiszolgáló személyzet tagjai közül más nyelven, mint spanyolul. És valami véletlen folytán mindig én maradtam egyedül, amikor rendelni kellett, vagy a nagyon kedves pincér valamit érdeklődött azzal kapcsolatban, hogy ízlik-e az étel. Így aztán szépen megbeszéltük, hogy két adag előétel a választott fajtából túl sok lenne, elég lesz az egy, jóváhagyó biccentéssel nyugtázta a főétel rendelést, evés közben megérdeklődte, hogy elég-e a sajt és hogy jó-e a grillhús, valamint a végén közölte, hogy ugyehogy elég volt egy tál, mert kettőt úgysem bírtunk volna betömni, pláne hogy egy után is csak ilyen gyászosan keveset ettünk a főételből... (Na jó, ezt nem szó szerint így mondta, mert csak sejtettem, hogy ez a mondanivalójának a tartalma).

És még ugyanezen a napon magas hegyek között, hol a tenger hupikék, egy kicsi faluban találtunk egy hentest is, ahol nagy fürtökben lógtak a serranó és ibériai sonkák, amiből mindenképpen venni akartunk. És persze a boltos is csak és kizárólag spanyolul tudott. De megoldottuk! Igazából vagy fél órát beszélgettünk, amiben egyeztettük, hogy mivel a levágott sonkadarabot külföldre szándékozunk magunkkal vinni, ezért a szállítást megkönnyítendő vákuumfóliás hegesztett csomagolással látja el számunkra. (Ez sem volt ennyire kerek és hivatalos, de akkor is erről volt szó!)

[Itt megpróbáltam nem sokkal alaposabb olasz nyelvi ismereteimet előszedni, gondoltam, ha az olasz szavak végére kerül egy "o" vagy méginkább egy "os", akkor ezt érteni fogják. Az olasz nyelvtudásom (?) kialakulása egy kb. 12 évvel ezelőtti nyaralás eredménye, ahol hatalmas szerelembe estünk egy helyi fiúval, bár vele igazából a nyelvérzék fejlesztése nem a múltidejű passzív szerkezetek megtárgyalásából állt.... Tőle kaptam életem legromantikusabb és -tragikusabb szerelmes levelét, kb. olyan szövegekkel, hogy : "Életem gyönyörű szerelme sajnos azt hiszem többé nem láthatjuk egymást..."]

Egyébként ez volt a falu:

És itt lehet megtalálni: (Capileira)

Ui: Ms. Grantnek üzenem, hogy kb. ez egy RENDES bejegyzés kinézete és hossza. Szóval hongkongig tessék összerántani magát!

Köszi

Hi csajok!

Nagyon szépen köszönöm a névnapi ajándékokat, és a csütörtöki estét!
Na és persze a kalapot Audreynak!

Chris

És Györffy Kristóf is

Györffy Gergő bemutatkozik Nektek

In the summertime when the weather is high...

Ha egyszer ennek a hétnek is vége lesz....repülünk Délre az Emberrel...

Christől pedig várjuk a múlt heti nyaralási beszámolót RENGETEG képpel kísérve!

A lustamalac, nemblogoló Susanne Grant-ről már nem is beszélve.

Audreynak, amnézia elleni gyógyszer

Audrey és az amnézia

Mivel Audreynak anno csak Ineztől volt bármilyen zenei anyaga, mert a rajongást nem művelte olyan kifinomultan, mit a kedves szomszéd, így a dalok egy része nem is hagyott mély nyomot, mondjuk így: a feledés ködébe veszett.
Csak arra emlékszem, hogy amim volt, azt Inez kazettáiról, Inez (két)kazettás magnóján vettünk át - mindig maximum hangerőn üvöltetve ehhez a szalagot, mert a két tizenkétéves technikai guru azt hitte, hogy az egyik szalag kiüvölti magából a dalt, a másik pedig elkapja a melódiát a levegőben és magába olvasztja...
Még szerencse, hogy a blogoláshoz nem filccel a monitorra írunk.



Éljenek a szőkék!

Csók!

Tanfolyam után!

Köszönet

Először is köszönet a dalokért, ütősek voltak. Talán Audrey még emlékszik egy nagyon régi születésnapi slágerre a kezdeti tini korunkból. NKOTB - Happy Birthday to you, this is your day.... Joey énekli. Jujj, bennem ez írtóra de mély nyomot hagyhatott, ha dallamára és részben a szövegére is emlékszem.
És köszönet a partiért Nektek, ahogy megrendeztétek és hogy ott voltatok velünk. Tom elnevezett minket a Fantisztikus 4-esnek a buli után.( Die Fantastischen 4), ettől hirtelen irtó menőnek éreztem magam.
Eszembe jutott, hogy mikor fele ennyi idős voltam, akkor a 30 éves nőkről nem tudtam eldönteni, hogy őket magázni kell, ergo már nénik vagy tegezni. Komoly dillema. Most így 30 évesen nem sok néniség szorult belém, bár lehet kívülről a mostani 15 évesek ezt másképp látják. Én számot vettem és nem lehetek még néni. Úgy érzem ez még kevés a néniséghez. És egyébként is a nénik nem így néznek ki. Remélem.
Sok-sok év után, azért ez volt az első partim, amikor reggel nem az ásványvizes palackért és egy aszpirinért nyúltam. Egy apró ajándék az élettől. El is gondolkodtam gyorsan azon, hogy akkor én nekem ebben már nem is lesz részem. De ismerve önmagamat és Titeket, azért ebben nem reménykedem. Ugye gondoskodtok Rólam?
Hihetetlen büszkeséggel töltött el az a tudat, hogy vannak barátaim, és nekem kérem szépen olyan barátaim vannak, akiket nem fogok elveszíteni és ők sem engemet.
Jó ezt tudni, mert én ezmiatt tényleg más vagyok mint a többiek.
Köszönet Nektek mégegyszer Csajok!

Csók,

a 30 éves szűz

http://www.youtube.com/watch?v=WauFkb4jmCI

Inez mai dupla öröme

A mi kis szülinaposunknak! :-)

Éééééééééés:

SOK BOLDOGSÁGOT INEZ!!!!

Dupla öröm

Sussane Grant barátném HongKongba megy KW37 szombat vagy vasárnap. Egyáltalán nem ért sokként a hírt, mivel szerintem világot látni a lehető legjobb dolog, ami történhet valakivel. És ha ez egy barátnővel történik, akkor az meg ugye dupla öröm, ha jól számolom.
Egy baj van ezzel az utazással, hogy az én "dupla örömeim" érkezésekor nem lesz majd ott. De megoldjuk, ő majd HongKongban énekli el a denszing kvínt én meg itthon. Mamma Mia, micsoda kontinenseket áthidaló duett lesz ez.
Inez

Hát itt vagyunk

Üdv a blogban, kedves Szövetségtársak!

Üdv Neked is, Világutazó!



Rajta, Hölgyeim, mutassuk meg, hogy szerintünk milyen a világ...