Liszabon

Ahogy ígértem, jön a fényképes beszámoló, arról a 48 óráról, amit turistaként töltöttem Liszabonban, ezért ennek megfelelően arányosa n rövidebb lesz, mint Suzi 6 hetes beszámolója...
Tehát. Olyan közvetlen repülőjárat, amely emberi időben közlekedik- és a lehető legtöbb időt hagyja a felfedezésre - nincs. Szerintem majdnem egyszerűbb Hong Kongba eljutni, mint Portugáliába, de megoldottuk. Odafelé Brüsszelben kellett átszállnunk, kb. egy óra időnk volt a két repülő között. A reptáren azonban éppen sztrájkolt a földi személyzet, így kritikus volt, hogy egy óra alatt ránéznek-e egyáltalán a csomagokra, nemhogy átpakolják, de valami nagyon szoft sztrájk lehetett, mert semmi gondunk és késésünk nem volt... Még a hotelt is megtaláltuk, miután a reptéren valami poroszos rendszer szerint kanyargó kerítéssel és rendőrrel oldották meg a taxik kiosztását. Aznap már csak vacsorázni mentünk, meg kipihentük magunkat a nagy kaland előtt. A szálloda 9. emeletén kaptunk szobát, majd elolvadtam örömömben, hogy milyen gyönyörű kilátásunk lesz onnan a Tejo torkolatára meg a Vasco da Gama hídra. Ehelyett azonban a szemben levő épület falát láttuk, amit mindössze egy világító Vodafone reklám díszített.
Másnap reggel útra keltünk, hogy kimenjünk a folyópartra, ott sétáltunk és nagyon szégyelltem magam magyarként, hogy mi megközelítőleg sem vagyunk annyira innovatívak, mint a portugálok, akik az egyébként 650 ezer fős fővárosukban ilyen gyönyörű közcélú épületeket emeltek, modern, látványos formatervezéssel és csupa olyan intézménnyel bennük, amelyek csak a tudományt és a szórakozást szolgálják (Óceanárium, Tudományok palotája...stb), amik nem túlélési alapok... Számomra később vált nyilvánvalóvá, hogy ez a'98-as EXPO területe és ügyesen belakták a felépített épületeket...

Aztán elindultunk innen a központ felé, és valahogy a térkép innentől megnyúlt, mert hiába caplattunk rendületlenül, nem jutottunk közelebb. Egy idő után olyan területre értünk, mint a veszprémi külső körgyűrűnél a kiskertes rész, csak annál lepusztultabb volt - régi kerítésdarabok összetákolva, koszos korcsok ugattak a gazos grundokon. Ember a környéken sehol, a buszok nem igazán jártak arra, vagy max. gettójáratok voltak, amik a kikötőig mentek, ami itt most nem a yachtkikötő volt, hanem a konténerkirakodós. Nem volt egy bizalomgerjesztő környék. Nagy nehezen fogtunk egy arra járó üres taxit (néhányan csak azt mutogatták vissza, hogy eszük ágában sincs ott megállni) és bejutottunk a központba.
Itt felültünk arra a fent nyitott városnéző buszra, ahonnan először végignéztünk és -hallgattunk mindent amit egy turista nem hagyhat ki, majd a következő körökben már több helyen le is szálltunk fényképezni. Például azokat a hullámos mintás tereket (mint Macaun) és a csempés falú házakat (amiket nem láttam Macau képein).



Amit én még nagyon tipikusnak találtam Liszabonban, azok a villamosok - na jó, ilyesmi van azért máshol is, de ami itt különleges, hogy minden egyes villamos egyetlen kocsiból áll és belül még egészen régiesen néz ki, fával burkolva és
csak az oldalán található két gomb, ahol a leszállást jelezni lehet. Egyébként a sofőr is tulajdonképpen az utastérben ül. Ideális célpont lenne gépeltérítők számára, ha nem előre lefektetett síneken és villamoskábelekhez kötve futna. De így egy bankrablás után is csak körútra lehetne menni vele...



Ezen kívül eljutottunk Belém tornyához is, ami Liszabon jelképe,



valamint a mellette levő kolostorhoz, ahol belekukkanthattunk egy helyi esküvőbe (nem, ez nem turistalátványosság volt, mint a csárdás Bauernhochzeit, hanem igazi esküvő), de a képen a belső udvar látható



és alulról megszemléltük az Április 25-e hidat is. (Náluk ez olyan, mint nálunk a március 15., bár nagyon nem figyeltem, amikor ilyen évszámokat magyaráztak...)



Ide úgy kellett már visszagyalogolnunk, mert egyrészt lejárt a 24 órás jegyünk a városnéző buszra, másrészt még ha jó is lett volna, le volt zárva az út elég hosszú ideig egy katonai parádé miatt, ami inkább köztéri zenehallgatásra hasonlított. A díszegyenruhába (kb. Kolombusz idejéből) öltözött katonai csapat -egy része zenélve, másik részük csak sétálva tett egy kört a laktanya előtt, majd szépen sorba rendeződve megálltak és rezzenéstelenül hallgatták a kaszárnya hangszóróin sugárzott 30-as évekbeli bárzenét. Nagyon bizarr volt. Szerintem ráadásul unalmas is, hiszen nem történt semmi. Az Ember persze erről készítette a teljes hétvége képanyagának 30%-át, hiszen most nem voltunk sem barlangban, sem gépeket (legjobb ezek kombinációja: bányamúzeum) nem látogattunk, ahol a nyaralásaink legtöbb felvételét el szokta készíteni. Hát ezzel pótolta. Bosszúból nem rakok fel egyet sem.
A híd lábánál a régi dokkokat bároknak, kluboknak és éttermeknek alakították át, ott ettünk mi is. Aztán még délután felmentünk az óvárosi dombra, ahol a régi vár található, megcsodáltuk a várost a naplemente fényében. (Bleeee, kezdek én is csöpögni, amitől Suzit is kiverte a veríték...)



Ennyire futotta a városnézésből, de azt hiszem mindent láttunk, amit kellett. Ja, naponta kb. 15-ször akartak nekünk hasist eladni, az utcán járőröző rendőröktől alig pár méterre. Pláne az Ember volt nagyon kapós, elé egyszer még az asztalra is lecsapták az anyagot, mikor békésen kávéztunk egy kiülős helyen. Na akkor azért már kirobbant belőlünk a nevetés.
Ami még jó volt: hazafelé késve indultunk. Nem volt sztrájk, csak úgy. Genfben kellett átszállnom, ahol erre kb. annyi időm volt, hogy rohanva az egyik repcsiből ki, a másikba be, a becsekkoló kaput szintén csak futás közben néztem meg a kijelzőn. Mivel ez ugye Svájc, tehát nem EU, engem is meg a táskámat is még egyszer átvilágítottak, hátha egy beszivárgott portugál terroristát tudnak leleplezni bennem - azért én nem vagyok olyan szerencsés, mint Ms.Grant, akit minden alkalommal testüregmotozásra invitálnak! - simán átjutottam rajtuk. Viszont a bőröndöm nem bírt ilyen gyorsan futni, így ő maradt. Ma reggel érkezett csak meg Bécsbe az első járattal, de mivel előző nap az Ember pont ugyanezen az útvonalon, pont ugyanezzel a késéssel utazott, így fel voltam készülve, hogy eleve nem nagyon kell a csomagomra várni Bécsben, csak az illendőség kedvéért álltam egy kicsit mosolyogva utastársaimra a szalag mellett (voltak, akiket már Liszabon óta "ismertem")de ők valamiért nem viszonozták a mosolyomat... Modortalan fráterek, akik sötét arccal a fogukat csikorgatták, amikor már csak az üres szalag futott körbe. Ekkor én öles léptekkel elcsattogtam a kavargó csomagok osztályra, ahol szerintem azt hitték, hogy mégis vevő lettem a portugál hasisra, mert kizárt dolog, hogy ennyire feldobjon engem a tény, hogy nem jött meg a csomagom. Ők nem tudtak a felkészítő tréningemről... Szóval azért ma estére utánam szállították a céghez, ahol most a Nyugalom karjaiban vár engem reggelig.

Most viszont már nekem is aludnom kell, tegnap is éjjel egyre értem csak haza, ma korán keltem és most megint késő lett...
Ja, azt még nem is mondtam, hogy láttam a Mont Blanc-t. Gyönyörű.
Pusz
Audrey